3/13.A Fodrász Osztály Hivatalos Honlapja
3/13.A Fodrász Osztály Hivatalos Honlapja

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Menü

 
Fodrászat

 

9. tanévünk

 

10. tanévünk

 

11. tanévünk

 

12. tanévünk

 

13. tanévünk

 
Hajhosszabítás

 

Linkek

 

Magunkról...

2/12.A osztály

(fodrász)

 2005. szeptember 1.-én alakult meg a 9.a. Képzettségünk alapján fodrászok leszünk. 9.-ben 30-an kezdtük, 10.-ben 28an maradtunk, a 11. osztályban már 29-en jártunk. A tavalyi évben gyakorlaton vettünk részt minden héten hétfőn, kedden és szerdán a tanuló által választott tanműhelyben, vagy fodrászüzletben, mivel ebben az évben kezdődött meg igazán a fodrász szakmai képzés... Vannak akik érettségi után csatlakoztak hozzánk és most ők is velünk együtt tanulják ezt a nagyszerű szakmát. Idén 12-ben a szerda, csütörtök, péntek azok a napok amiket a tanműhelyben illetve fodrászatban töltünk el. A gyakorlatok szakmai tudásunk gyarapításán kívül kreativitásunk kibontakoztatására is alkalmasak. Az osztály az iskola életében aktívan részt vesz. A 2005/2006-os tanévben a Bem esten kiemelkedő teljesítményt nyujtottunk, ahol bemutattuk tánctudásunkat egy kellemes dalra csak úgy mint 10-ben ahol már komolyabbak voltunk és a Moulin Rouge című dalra adtunk elő erotikus táncot. A gólyavatáson is megálltuk a helyünket. 9.-ben a karácsonyi asztalterítési versenyen első helyezést értünk el.
  Minden évben szeretnénk osztálykirándulást szervezni, amelynek célja, hogy jól érezzük magunkat és minél jobban összekovácsolódhassunk.

  Remélem a következő években az osztály létszáma növekedni fog. Szeretném, ha mindenki elérné az életben kitűzött célját és megmaradna olyannak, amilyen most.

 

 

(osztályfőnök)

 

 
Fontos Info

 

Hírlevél

E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Naptár

2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 

Hányan vagytok most?

látotagó olvassa a lapot.

 

Óra

 

Látogatottság

Indulás: 2007-09-07
 

Aktuális események

 
Az utolsó évvégi vizsga:

Többnyire mindnyájan sikeres szakmunkás vizsgát tettünk!

 

 

Chat fal

Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Szórakozás

 

MP3 LETÖLTÉS!!!

MP3 Kereső
 

Szótár


 

Háttérzene

 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168